Gyakornokaink mondják

Válogatás egyetemi tanulmányaik mellett céges gyakornoki feladatkört betöltő hallgatóink beszámolóiból:

Antal Krisztina (MA 2. évfolyam)

2010 novembertől 2011 március végéig a Rádió FM95-nél voltam gyakorlaton, mely során a rádió munkatársai mellett számos szakmai fortélyt megismerhettem. Hetente többször részt vettem sajtótájékoztatókon, melyeknek anyagából hírt kellett írnom, valamint közreműködtem az egyik rádiós blokk szerkesztésében. Ez a tapasztalat, valamint a megszerzett elméleti tudás is hozzásegített ahhoz, hogy már a mesterképzés utolsó éve alatt munkát találtam. Jelenleg egy dinamikusan fejlődő, innovatív felnőttoktatási rendszert kialakító cégnél vagyok kommunikációs koordinátor. Szerteágazó feladataim során sikeresen és hatékonyan hasznosítom mind gyakornoki tapasztalataimat, mind az egyetem kínálta szakmai tudást.

Bényei Andrea (MA 1. évfolyam)

A debmédiánál töltök be online újságíró gyakornoki pozíciót 2012 szeptember végétől, határozatlan ideig. Feladatom heti öt cikk elkészítése, feltöltése, képek és kisfilmek szerkesztése, a közösségi médiafelületeken való disztribúciója. Gyakornokként fizetést nem kapok, ugyanakkor remek tapasztalatszerzésnek tartom, és örülök annak, hogy már egyetemi hallgatókén van lehetőségem bontogatni újságírói szárnyaimat.

Dobó Edit (MA 1. évfolyam)

2012. szeptemberétől dolgozom gyakornokként az Alföld Televíziónál. Az esti híradó (Este7) elkészítésében veszek részt: a riporterrel megyek ki a forgatásokra, illetve a szerkesztőségben segítek megírni azokat a híreket, melyeket este adásba kerülnek. Gyakorlatom befejeztével (melynek időpontja csak tőlem függ) szeretném elmondani magamról, hogy képes vagyok szerkesztő-riporteri feladatokat ellátni, és hogy elegendő szakmai gyakorlattal és tapasztalattal rendelkezem ahhoz, hogy az egyetem végeztével egy televíziónál tudjak az érdeklődési körömnek megfelelő álláshoz jutni. Úgy gondolom, hogy ez a munka nagyon sokat hozzátesz a kommunikáció- és médiatudomány mesterszak elméletközpontú képzéséhez, mintegy kiegészíti azt, ezzel segítve, megkönnyítve a későbbi elhelyezkedésemet.

Fekete Ildikó (MA 2. évfolyam)

A Filmtekercs online filmes portálnál voltam gyakornok 2012. februártól áprilisig. Heti lebontásban kellett szerkeszteni cikkeket, részt venni sajtótájékoztatókon, helyszíni beszámolót készíteni filmes eseményekről, illetve film és egyéb témájú (videoklip, reklám, trailer) kritikát írni. Azért jelentkeztem a programba, mivel ez a terület az érdeklődési körömbe tartozik, fanzinokban folyamatosan jelennek meg szövegeim, valamint jó lehetőségnek tartottam, hogy írásaimról visszajelzést kapok.
Jelenleg a debmédia internetes újságnál vagyok gyakornok. Minden nap legalább egy cikket kell megírnom, az oldalon lévő bármely kategóriában, valamint a főszerkesztő által javasolt programokról kell tudósításokat készítenem. Azért jelentkeztem újságíró gyakornoknak, mert a későbbiekben is ezen a területen szeretnék dolgozni – a fejlődés szempontjából kiváló lehetőségnek tartom, ráadásul az egyetem utáni álláskeresés során referenciaként is szolgálhat. Egyetemi tanulmányaim sokat segítenek abban, hogy gyakornokként megálljam a helyem.

Kóczán Anna (MA 2. évfolyam)

Gyakornoki tapasztalataimat az online újságírás területén szereztem 2012 nyarán az almamag.hu életmódportálon. A feladatom az volt, hogy három hónapon keresztül heti egy cikket írjak az oldalnak. Témájukat tekintve a cikkek alapvetően életmódhoz, klasszikus és alternatív gyógyászathoz kapcsolódtak, aktualitásokkal ötvözve. A konkrét témaválasztás szabadsága miatt változatosnak tartottam a munkát, és motiváló volt a heti kötelezettség. Lehetőségem volt arra is, hogy az online újságírás szerkesztési feladataiban is jártasságra tegyek szert. Az egyetemi tanulmányaim során megszerzett készségeim révén könnyedén kerestem és rendszereztem a cikkeimhez szükséges információkat.

Turucz Renáta (MA 1. évfolyam)

2012 májusa óta a Campus N.K. Kft-nél marketing asszisztensként, illetve értékesítési munkatársként dolgozom. Marketing asszisztensi munkaköröm része a cég rendezvényeit (pl. Campus Fesztivál, Zamat Fesztivál, Campus Party) és egységeit (éttermek, egyetemi szórakozóhelyek, autósiskola, online portál stb.) prezentáló Facebook-oldalak és -kampányok karbantartása és lebonyolítása. Értékesítési munkatársként a Debreceni Egyetem médiafelületeit bocsátom áruba ügyfeleink részére. Alkalmanként a magyar zeneipar ismert alakjaival is készítek interjúkat az egyetemi hírportál, a hallgato.com számára. Az egyetemi évek alatt elsajátított elméleti tudás mellé gyakorlati jártasságot ad ez a munkahely.
2012 szeptembere óta a Friss Rádiónál értékesítési munkatársként és riporterként dolgozom. Mivel alapszakos hallgatóként intézményi kommunikátor specializációt végeztem, korábban nem volt alkalmam belekóstolni a rádiózás világába, így a tapasztalatszerzés mellett leginkább az újdonsága miatt vonzott, hogy az idei tanév kezdetétől ezt a szakmát is megismerjem. A reklámidő értékesítésén és az ügyfelekkel való kapcsolattartáson kívül, interjúk és riportok készítésével foglalkozom. A rádió Egyetem tér című műsorának szerkesztésében is részt veszek, közkapcsolati interjúkat készítek ügyfeleinkkel, illetve a Friss Café (az Alexandra Könyváruház és a Friss Rádió közös rendezvénye) meghívott vendégeivel beszélgetek a belvárosi áruház Book Caféjában.