Multimédia Stúdió

Örvendetes hír, hogy a DE TEK pályázati forrásból, a Nagyváradi Egyetemmel együttműködésben felépítette Multimédia Stúdióját, amely korszerű technológiai színvonala révén több funkció ellátására is alkalmas.

Szeptembertől itt zajlik majd a kommunikáció szakos hallgatók gyakorlati képzése, s az ő fokozatos bevonásukkal a következő hónapokban már önálló rádiós és televíziós műsorok is készülhetnek. A stúdió révén mód nyílik a szakmai alapok elsajátítására, a hallgatók szerkesztői és technikai készségének fejlesztésére.

A tanrendi foglalkozásokon túl az arra hivatottak a Debreceni Egyetemi Médiaműhely kereteiben is kipróbálhatják majd kreativitásukat. A stúdió lehetővé teszi az egyetem belső és külső kommunikációjának, PR-tevékenységének, valamint határokon átívelő médiakapcsolatainak fejlesztését. Dokumentumfilmek dolgozhatják fel az egyetem múltját, rádiós és televíziós vitaműsorok dinamizálhatják intézményünk közéletét, kisfilmek segíthetik a hallgatók verbuválását. A televíziós eszközök lehetővé teszik konferenciák és hangversenyek közvetítését és archiválását.

Fotók itt.