Vegyük komolyan a populáris kulturális örökséget!

Feljegyzés az Emlékezethelyek a magyar populáris kultúrában című konferenciáról

A Rákosi- és a Kádár-rendszer kulturális örökségéről új történeteket beszélhetünk el, ha figyelembe vesszük, hogy az emlékezést meghatározza a képi, filmes, televíziós, zenei, verbális, majd a digitális médiumok közötti közvetítettség.

Ezt a tételt igazolta az Emlékezethelyek a magyar populáris kultúrában című konferencia, melyet a Debreceni Egyetemen zajló Magyar emlékezethelyek interdiszciplináris projekt (TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0007) Kommunikáció- és Médiatudományi Kutatócsoportja rendezett 2012. február 23-án és 24-én a MODEM-ben.

Az előadások a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni populáris kultúra médiumkapcsolódásaira fókuszáltak avégett, hogy az államszocializmus populáris kulturális jelenségeinek nosztalgikus, komikus és ironikus újra-felhasználását (gyakran remixét) sajátos emlékezési, archiválási, korrekciós, illetve felejtési vagy éppen elfojtási gyakorlatként mutassák be.

A kutatócsoport biztatásnak vette Pierre Nora egyik kifakadását: „Miért nem vesszük észre, hogy például az elbeszélés visszatérése – melyet a legújabb történelemtudományos munkákban is tapasztalhatunk – összefügg azzal, hogy napjaink kultúráját a kép, valamint a mozi uralja?”. Ezt a kérdést kitágítva – hiszen időközben új médiumötvözetek határozzák meg az emlékezési és felejtési folyamatainkat – a kutatócsoport esettanulmányokban vizsgált néhány Kádár-kori kulturális jelenséget. Az Aranycsapat, Rejtő Jenő, Pelikán elvtárs, a Füles magazin és a Pajtás újság, az ’56-os gyereknaplók, a Traubisoda reklámja, az 1986-os mexikói 0:6 vagy a Szomszédok tévésorozat Pierre Nora tanítása szerinti emlékezeti helynek (lieu de mémoire) bizonyult. Mert utótörténetükben (új mozgóképes anyagok előkerülése, újrakiadás, újrasugározás, online felületeken zajló felújítás, átszerkesztés, kommentálás során) médiumváltások mennek végbe. S ezek ráirányíthatják a figyelmünket olyan jelentőségteljes pontokra, amelyeken az emlékezet kikristályosodik. Ezeken a pontokon új történetek mondhatóak el a múltról, s a kutatócsoport új megfigyelése az, hogy az így nyert nézőpontváltás a vizsgált populáris kulturális jelenségek esetében mindig valamilyen médiumtípushoz kapcsolódik.

„Az előadások a Rákosi- és a Kádár-kor emlékezetpolitikai mechanizmusairól azért tudtak új történeteket elmondani, mert komolyan vették a populáris kultúrát” – foglalta össze a vállalkozás újdonságát Dr. Szirák Péter, a kutatócsoport vezetője. A projekt résztvevői megfogalmaztak egy tudományos ajánlatot. Eszerint a populáris kultúra jelenségeihez kötődő társadalmi funkciók, rituális gyakorlatok, szimbolikus jelentéstartalmak észlelésében és megértésében érdemes fókuszálnunk a médiumkapcsolódások szövevényességére is. Így közelítve ugyanis a múltról olyan történeteket mondhatunk el, melyekben az ideológiai alapú elutasításon vagy a közösségi és egyéni nosztalgián túl feltárulhatnak eltérülő hozzáállások, elegyedő attitűdök, módosuló megítélések is, s talán éppen ezek a kollektív emlékezet mindig alakulóban lévő mintázatai, melyek megakadályozzák a totális rendszerszerűségek kiépülését az emlékezetpolitikákban.